Az öltözködés mindennapjaink része, ezért fontos, hogy időben megtanulják a gyerekek, hogyan kell öltözködni. A babák segítségével pedig a kislányoknak lesz ez igazán élvezetes, hogy mikor mit kell, illetve mivel illik felvenni. A különböző öltöztetős játékok segítségünkre vannak ebben. A gyerekek nem csak jól érzik magukat, de játék közben fejlődik kreativitásuk is, illetve egyre önállóbbak lesznek. Lesz egy pont, amikor már önállóan szeretnének felöltözni, mert már azt érzik, képesek rá. Ebben a folyamatban segíthetik őket előre az öltöztetős játékok, hiszen először kicsiben sokkal könnyebb! Nézz szét kínálatunkban, hiszen számtalan öltöztetős játékot kínálunk minden kislány számára és válasszatok együtt kiegészítőket is a még élvezetesebb játék érdekében!
Ha vásárolni szeretnél itt találsz Öltöztetős játékokat:
Kreativitást, memóriát és egyéb készségeket fejlesztő, ugyanakkor érdekes, szórakoztató és igazán lányos játékok várják a kisebb gyermekeket is! Kirakó, memória, táblás játék, fa játék vagy mágneses szett formájában kipróbálhatják az öltözködés minden izgalmas momentumát! Válogass színeket, formákat és mintákat és máris kész a szuper szett a mai napra!
Az öltöztető játékok igazán nagy belemerülést nyújthatnak a lányoknak, főleg, ha már nem csak egy egyszerű babáról van szó. A nagyobb lányokra is gondoltunk, hiszen számukra is többféle, bonyolultabb, összetettebb és nagyobb szetteket találsz kínálatunkban! Akik szeretik a divatot, szeretnek öltözködni és kreatív tevékenységeket folytatni, azok biztosan nagyon fogják élvezni ezeket a játékokat! Az a vidám percek és az élmény garantált!
Még kedveltebbé teheted gyermeked számára a babás játékokat, ha a kedvenc mesefiguráit vásárolod meg számára. Hiszen a játékgyártók mindenki kedvenc karaktereit baba formában is elkészítették! Hófehérke és Hamupipőke csak rád vár, hogy kiválaszd az estélyi ruhát a bálba, és máris indulhat a mulatság! Ha vagány ruhákra és szuper öltözékekkel szeretnél játszani, és tetszik a színes haj akkor válasz a CurliGirls szuper aranyos öltöztetős babákat!
Nem csak műanyagból, vagy anyagból készült babákat lehet felöltöztetni, hanem az örök klasszikus papír öltöztető babák is nagy kedvence a kislányoknak már generációk óta. A hagyományos öltöztetős babákat is megtalálod nálunk – modern kiadásban. Ugyanakkor matricás, varrós, rajzolós és festős szetteket is találsz, sőt flitter és gyöngyfelvarrós készlet is azonnal a tiéd lehet!
Kipróbáltad már a gekkotoys.hu oldalán található játékokat gyerekeknek? Ha még nem, akkor itt az ideje, hogy ezt pótoljad! Hiszen a lanyosjatek.hu oldalán […]
Boltos játékok A gyermekek szívesen játszanak vásárlós játékokat, hiszen a sokszor a boltba is elkísérik a szüleiket. A kicsik kezdetben mindent utánzás […]
Babás játékok #1 Általában a kislányok legkedveltebb játéka a játékbaba, babás játékok. Ha van a családban kisebb gyermek, akkor előszeretettel játszák el […]